Azilum magazin kvízjáték-sorozat 2019/1

Nyereményjáték-sorozatot indítunk az Azilum magazin vásárlói számára, amivel Azilum magazinokat, Azilum éves előfizetést és egyéb ajándékokat, például Azilum bögrét lehet nyerni! Bár a nyereményjáték csak az Azilum #12 magazin megjelenése után fog aktualizáálódni már most elindítjuk a játékot, hiszen fontos eleme a játéknak, hogy csak az tud részt venni benne, aki regisztrált vásárló a Dunwich Market vegyesboltban és érvényes magazinrendelést adott le, ami teljesítésre is került.

A kvízjáték során 2019-ben minden Azilum előrendelésnél, három darab kérdést fogunk feltenni a játékban résztvevőknek, amire a választ az éppen aktuális magazinban lehet majd megtalálni. Tehát előre feltesszük a kérdést, miután megjelenik a magazin és a postás csengetett az ajtón, elolvasod a novellákat és a következő magazin előrendelési akciójának indulása előtti hétig tudod megválaszolni a kérdéseket. Ha lelkiismeretesen elolvasod a magazint, elküldöd számunkra e-mailben a válaszokat, és még a szerencse is melléd áll, akkor a következő Azilum magazin neked ingyen lesz, de akár nyerhetsz Azilum bögrét is, vagy akár a nyereményedet átválthatod a magazin árával megegyező Dunwich Market kuponra is. Ha pedig a 2019-es kvízjáték-sorozat minden kérdésére helyes választ küldesz (4×3 kérdés), akkor játéksorozat végén esélyes vagy arra, hogy megnyerj egy éves Azilum előfizetést. Ha szorgalmas és szerencsés vagy, akkor összesen 8 darab Azilum magazint is nyerhetsz a 2019-es játékban.

A 2019-es kvízjáték első fordulójának kérdései:

  1. Kinek a maszkja kelt víziókat hordozója arcán Aszamacu Ken Az őrület földjén című novellájában?

  2. Hova utazik A villamoshóhér elbeszélője?

  3. Melyik prefektúrából származik Konaka Csiaki A rettegés fokának női főszereplője?

A kérdésekre a helyes választ az Azilum #12 magazinban megjelenő novellákban találhatod, aminek előrendelési akciója 2019. január 6-ig tart. Az előrendelés után a magazin csak korlátozott példányszámban lesz elérhető, ezért ha részt szeretnél venni a teljes kvízjáték-sorozatban, akkor jobb ha biztosra mész, és vasárnapig megrendeled a magazint.

  • A helyes válaszokat az info@dunwichmarket.com címre kell küldeni, a tárgymezőben szerepeljen a Kvízjáték Azilum #12.
  • A válaszok leadási határideje 2019. március 1.
  • A kvízjátékban csak érvényes és teljesített Azilum #12 rendeléssel tudsz részt venni.
  • A válaszokat tartalmazó levélben fel kell tüntetned az Azilum #12 rendelési számodat.
  • A nyertesek a helyes megfejtők közül lesznek kisorsolva.
  • Három darab Azilum magazin és egy darab Azilum bögre kerül kisorsolásra játékonként! A nyeremény átváltható megegyező értékű Dunwich Market kuponra, ami a webáruházban váltható be.
  • Az év végi sorsolásban minden olyan játékos újra részt vesz, aki bármelyik játékra helyes választ adott le (játékonként mind a három kérdésre).
  • Az év végi sorsoláson egy darab Azilum előfizetést sorsolunk ki.
  • A kvízjátékra a Dunwich Market Adatvédelmi tájékoztatójában és Általános Szerződési Feltételeiben foglaltak érvényesek.

Mindenkinek jó játékot, jó olvasást, a sorsoláshoz pedig sok szerencsét kívánunk!

Wilbur Whateley

Azilum #13 – Elűzni a félelmet beleolvasó

Chris C. J. Henderson (1951–2014) sokféle munkát végzett, amíg írni nem kezdett: volt szakács, banki biztonsági őr, ügynök, de filmkritikusként…
TOVÁBB

Bankkártyás fizetés Barionnal – Tesztüzem!

Kis lépésekben, de biztosan haladunk az úton, mindig fejlesztünk valamit a Dunwich Market vegyesbolton, ami által a vásárlás gyorsabb, könnyebb…
TOVÁBB

Azilum #13 – Az árnyas utca beleolvasó

Jean Ray, avagy Raymond Jean-Marie De Kremer 1887-ben született Gandban (Gentben), Belgiumban, és ott is halt meg 1964-ben. Apja kikötői…
TOVÁBB

Szállítási díjak változása

A szállítási díjak megváltoztak, ami azt jelenti, hogy 0,5 kg súlyig csökkent a szállítás díja: 0-0,25 kg 515.- HUF Ajánlott…
TOVÁBB
Close